Kevés ízletes ételek maradtak fent, de három kiemelkedő ínyencség azért megemlíthető. A sis kis darabolt húsok nyársra húzva majd tűzön megsütve. Akiknek kevés idejük van az étkezésre idális a kebab, akik pedig még ennél is kevesebb azoknak ajánlott a meg nem sütött hús a „tatár steak”. A joghurtot a türk törzsek hagyták örökül. A 15. század után kezdett kifinomulni a konyhaművészet, olyan egzotikumakat készítettek, mint a töltött zöldségek, például padlizsán és paprika. Híres ragadós édessége a baklava és burma kadayif, amit mézben  áztatva készítenek.

törökország gasztronómia ételek 2010

Törökország évezredeken át a világ egyik legfontosabb összekötő útja volt: a keletről érkező, fűszerekkel és selyemmel megrakott karavánok a ma Isztambul néven ismert városon át vonultak a nyugati vásárterekre. Ennek ellenére Törökország az utóbbi évekig ismeretlen volt a turizmus számára. 8000 km hosszú csodálatos tengerpartja, kristálytiszta tengerei és a megejtően szép hegyvidékei szinte parlagon hevertek, akárcsak kulturális értékei: a letűnt civilizációk megszámlálhatatlan emléke, a fényűző szultáni paloták, az ottomán mecsetek, az ámulatba ejtő archeológiai helyszínek, a sziklába vájt barlanglakások és az ősi termálfürdők. Törökország számos nagy csatának volt a színhelye az idők során, és nagy birodalmaknak szolgált otthonául: a bronzkori hettitáknak, a Görög és Római Birodalom lakóinak és az oszmán-törököknek. Mítoszok és legendák fonódtak össze a történelemmel és a gazdag mesevilággal, így nem meglepő, ha a nevezetességek között ott találjuk a trójai Helénát, az argonautákat, Midász királyt, Nagy Sándort, Antoniust és Kleopátrát, valamint az oszmán szultánokat. Egész Törökország tele van lenyűgöző történelmi emlékekkel

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokorszag2010.blog.hu/api/trackback/id/tr442133031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mercikeee 2010.07.22. 12:57:02

Szio, tetszik az oldal,főleg ez a gasztronómiai rész.;) Ki akarom menni Törökországba. :)

shultczerika 2010.07.28. 13:28:21

Sziasztok,a kebabot hogy kell elkészíteni?

shultczerika 2010.07.28. 13:29:24

Sziasztok, a kebabot nem tudja vki hogy kell elkészíteni?

Kat-tincs 2010.07.28. 16:36:32

SZiasztok,Erika találtam egy oldalt ,elvileg itt leírják hogy kell elkészíteni :)

www.eurecipes.eu/receptek/1172.hu
süti beállítások módosítása